Tytuł


A. Corman: Kramer kontra Kramer
2

A. Corman: Kramer kontra Kramer

„A Kramer kontra Kramer ügyben a felperes az anya, William Kramer, hét éves kisfiú édesanyja. Az anya az eljárásban a gyermekfelügyelet megállapítását kéri a maga javára, amely felügyeletet az előzőekben, a válóper során az apának ítélt a bíróság. A törvényszék a gyermek érdekeit figyelembe véve hozta meg döntését.”

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Czwartek, 6 Września 2012 19:00

A nagy sikerű regényből 1979-ben készült film öt Oscar-díjat nyert, és azóta is klasszikusnak számít. Írója ebben az évben adaptálta színpadra, melynek világpremierje az Orlai Produkció által most bemutatott előadás.

Ritka esemény, hogy a New York-i Broadway vagy a londoni West End előtt járjon a magyar színház, de ez most így van. A Kramer kontra Kramer című világhírű mozi eredeti színpadi változatát először a világon magyarországi közönség láthatja, Kovács Patrícia és Nagy Ervin főszereplésével.

Kramer kontra Kramer

A 2010 nyarán, Kulka János és Nagy Ervin főszereplésével bemutatott, és azóta jóval a 100. előadásán túl járó Esőember után ismét egy hollywoodi klasszikust állít színpadra az Orlai Produkció, ezúttal a Dustin Hoffman és Meryl Streep főszereplésével világsikert aratott Kramer kontra Kramer látható majd a Belvárosi Színház műsorán.

A többszörös Oscar-és Golden Globe-díjas film Magyarországon is hatalmas siker volt, máig kultikus fimnek számít, hiszen kevés olyan alkotás van, amely ilyen érzékenységgel járja körül a női-férfi kapcsolatok modern problémáit, az érvényesülés és a család kérdéseit.

Ahogy Orlai Tibor, a darab producere fogalmaz: „Miért van az, hogy a nők itthon a saját útjukat akarják járni, és ez mit is jelent pontosan? Amikor a ’80-as évek elején bemutatták a filmet a mozikban, akkor ez még nem volt ennyire aktuális kérdés Magyarországon, mint most. Nagyon izgatott a történetben az is, hogy a férfiak hibája-e, hogy az a sztereotípia alakult ki velük kapcsolatban, hogy semmi mással nem foglalkoznak, csak a pénzkereséssel és a munkahellyel – vagy legfeljebb a konditeremmel?”

A kisfiút, Billy Kramert játszó gyerekek kiválasztását egy nagyobb casting előzte meg 2011 őszén, ami után négyen kezdhették el a próbákat többek között a címszerepekben látható Kovács Patrícia és Nagy Ervin társaságában.

2012. június 26-i bemutatót követően a Kramer kontra Kramer egész nyáron műsoron lesz a Belvárosi Színházban, illetve országszerte egyéb szabadtéri helyszíneken.

Nasza oferta


Móricz Zsigmond története nagyon is időtálló témát jár körül: hogyan irányítják a nők a férfiakat a háttérből? A darab végére kiderül, az asszonyok furfangja nem csak napjainkban, a régi időkben sem ismert határokat.

Szerelem, zsarnokság, hazaszeretet, könny és halál. Hogyan értelmezi egymást a történelem és az irodalom? Elpusztítható-e egy egész nép, egy teljes kultúra? Mi bújik meg legendák fénytörésében A walesi bárdok jól ismert sorai mögött még, három idősíkban: saját idejében, Arany János jelenében és hogyan hat a nemzet „Arany” -a ma ránk?

Csukás István, újra az Újszínház színpadán. Ezúttal, talán a legnépszerűbb meséjének színpadi adaptációját mutatjuk be, kicsik és nagyok örömére.

Proponujemy również


– legenda két részben, ősbemutató –

Önök azt kérdezik: „Vajon hogyan fogok én szórakozni azon, hogy öt fickó – egy alvilági gengszter, egy elegáns méltóságos úr,…

A Wass Albert legnépszerűbb regényéből készült előadás főszereplője, Nuca különös képességgel rendelkezik: egyszerre képes látni a múltat, jelent és jövőt.…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.